Mi a boldogság?
Teszem fel a kérdést manapság egyre többször, ezúttal szerepben, hiszen
próbáljuk az új darabunkat. J Erről nem is árulhatok el többet, de arról igen, hogy civilben mi a
gondolatom erről. Nem is gondolat ez, hanem egy élmény. Egyik este feleségem
altatta a kisfiunkat. Máskor gyerekdalokat dúdol, de most egy verset kezdett
felolvasni. Arany János: Családi kör.
Miközben
csemeténk egyre nyugodtabban szuszogott, engem teljesen elöntött a boldogság,
erősen kellett koncentrálnom, hogy ne akasszam meg az altatás folyamatát a
rámtörő érzések hullámaitól nehézzé vált légzésemmel. Arany versének költői
képei, szókapcsolatai élénkebb képet festettek, mint egy mozi szuper széles
vászna, és ezek a képek elementáris erővel hatottak rám... De hogyan? Mit is
láthatunk? Csak egy cica, aki „óvakodva lépked hosszan elnyult testtel”, vagy a
csíkos tarisznyából előkerülő kis nyúl? Egy kis parasztház, tele fénnyel és
élettel...
Az
én válaszom erre magamnak, hogy a költő ott volt, jelen volt ebben a házikóban.
Volt lehetősége megélni, megfigyelni, majd később egész életében alkalmasint
felidézni ezt az élményt, olyankor is, amikor ebből az idilli hangulatból már
minden szertefoszlott. Én is emlékezni fogok mindig ezekre az altatásokra,
gyermekem apró kézfejére, ahogy még félálomban keres egy hajtincset, amibe
belekapaszkodhat, feleségem nyugodt hangján búgó versre, aminek hatására
képzeletem messzi vidékekre szárnyalt, mégis úgy tért vissza, hogy nem tudott
olyan helyet mutatni, ahol akkor szívesebben lettem volna, mint abban a kicsiny
szobában. Ezek az emlékek hoznak majd boldogságot akkor is, amikor ebben semmilyen
külső körülmény nem támogathat majd.
Most
is a szívem szakad meg azokért a kurd gyerekekért, akik a török támadások elől
menekülnek. Egyetlen gyermektől sem szabadna elvenni azt, amit otthonnak hívhat,
azt az idillt, amit Arany lefestett a Családi kör-ben. Nincs olyan érv, ami
megfoszthatna akár csak egyet is a családi élet talán hasonlóan szerény, de
mégis nyugodt és bennsőséges tapasztalásától. Amely gyermek nem tudja magával
vinni ezeket a megélt boldog pillanatokat a felnőtt életébe, az maga is könnyen
az agresszió eszközévé válhat. Az a felnőtt, aki nem tud ilyen pillanatokat
felidézni, élete végéig hiába keresi majd a boldogságot.
Írta: Nagy Szabolcs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése