A középiskolai osztályommal színházba indultunk, aminek a bejárata a nagyszüleim régi lakása alatt volt. Előadás előtt felmentem a nagyszüleimhez, megölelgettem őket, ők meg mondták, hogy menjek be a nappaliba, mert vendégek vannak. A nappaliban volt vagy 20-30 ember, akiket sosem láttam, de majd megőrültek, amikor beléptem. Kántálták a nevem és őrjöngtek, mintha egy sztár lennék. William Baldwin lépett ki a tömegből és közölte velem, hogy siessek, mert az előadás mindjárt kezdődik.
Lesiettem a színházba, de jöttek a szervezők, és mondták, hogy a színdarab késik, mert a színészek önkényesen belekezdtek a Kill Bill című filmbe, így most várni kell, amíg hajlandóak elkezdeni az előadást.
Gondoltam, akkor addig elmegyek az állatkertbe.
Az állatkert úgy nézett ki, hogy volt egy kis előtér, ahonnan nyílt egy terem: ott madarak voltak. Azonban a többi állatot úgy lehetett megnézni, hogy az előtérben ráfeküdtem egy ágyra, a gondozók pedig pórázon behoztak elém minden állatot. Aztán behoztak 3 oroszlánt és 3 tigrist, és ott hagytak velük egyedül. Én ültem az ágyon, ők meg feküdtek a földön és azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen veszélyben vagyok.
Ekkor egy irodai dolgozó jött ki egy ajtón kávét szürcsölgetve és oda szaladtam, hogy bemenjek az ajtón, de az bezáródott. Mire visszamentem, az oroszlánok és a tigrisek eltűntek, és egy gondozó hozta az ocelotot, ami kb. akkora volt, mint egy csivava. Azt mondta aranyos, és simogassam meg, de az ocelot csak csúnyán nézett rám.
Aztán hirtelen feljött a függöny, Alföldi Áron jelent meg, ekkor már a színházban voltam. Áron a kezembe adott egy szövegkönyvet, ami egy olyan Nóti kabaré jelenetet tartalmazott, amit eddig sosem láttam. Azt mondta, gyorsan tanuljam meg, mert jön a néző és van benne egy oldal monológom is, és Zoli ideges lesz, ha elrontom.
Ekkor eszembe jutott, hogy jelmezem sincsen, és egyszer csak azt vettem észre, hogy női fürdőruha van rajtam. Volt a színpadon egy asztal és gyorsan bebújtam alá. Ott volt William Baldwin és pszichopata vigyorral nézett rám. Ekkor Zoli leállította az előadást, elnézést kért a nézőktől, elmondta, hogy nagyot csalódott bennünk, majd közösen fojtogatni kezdtük William Baldwint, ás feláldoztuk a színpadon. A nézők tapsoltak.
Ez volt az előadás.
Egyetlen furcsaság az egészben, hogy én valójában nem nagyon tudom megkülönböztetni a Baldwinokat, és álmomban mégis tisztában voltam vele, hogy az William volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése