Álarc mögött
A felnőtté válás
megköveteli tőlünk, hogy megtanuljunk viselkedni. Ennek vannak jogosan elvárt
elemei, ami az érettséggel van összefüggésben, de sokminden van, ami
egyértelműen torzulás. Elkezdünk maszkokat hordani hamis megfelelésből,
félelemből, önbecsülés hiányából. A gyors témafelvezetés azért ilyen csonka,
mert ezt a folyamatot mindenki ismeri, és szenvedünk is miatta (legalább is aki
képes önvizsgálatra). De mit tehetünk? Hiszen, látszólag aki megpróbál kitörni
ebből, az azonnal elesik a harcmezőn. Olyan ez, mintha kilépnénk a
fedezékünkből, és az ellenség sortüze szabadon pusztíthatna bennünket.
A felfedezés
azonban a következő: golyóállók vagyunk. Halhatatlanok. Persze
mi haszna ennek a felfedezésnek azok számára, akik ezt nem hiszik el, és
fedezékekben élik az életüket. Vannak ugyan, akik próbálkoznak, de megijedve a
fájdalomtól, amit a sortűz okoz, visszamenekülnek gödreikbe. Mert igen fáj. Fáj
a sok félelemben és tudatlanságban élő ember reflexszerű reakciója arra, ha
levesszük a maszkunkat. De a fájdalom azt jelenti, hogy még élünk, még érzünk,
még emberből vagyunk. És hamarosan ezután jön a második felfedezés.
Az ellenség látva
golyóállóságunkat visszavonul. Néha átáll a mi oldalunkra. Húha, csatát nem lehet megnyerni a
fedezékedben, ez azért belátható.
Az evangéliumban
olvashatunk egy a hitetlenek által is jól ismert sort: „Ha olyanok nem lesztek,
mint a kisgyermekek, akkor semmiképpen nem mehettek be az Isten országába.”
Mellesleg itt a hivatalos egyház, vagy az annak mondott valami el is bukott. De
miről szólnak ezek a sorok valójában? A naiv gyermeki hitről? Nem szólhat
arról. Felnőttként naivnak lenni nem igazán pozitív, ha mégis megpróbáljuk,
magunkra erőltetjük, akkor az inkább fanatizmus lesz. Akkor talán az
ártatlanságról, és tisztaságról szól? Sajnos arról sem. Mindenki, aki szakított
a jó és rossz tudásának a fájáról, többé nem ártatlan. Önmagában a tudás
elveszi ártatlanságunkat, nem is kell feltétlen megcselekedni a gonoszságokat,
elég ismernünk azokat ahhoz, hogy soha többet ne legyünk ártatlanok. Hát akkor
mi a francról szól ez a Krisztusi mondat? Bizony arról, hogy legyünk önmagunk.
Ejjj, olyan nagyon sok templomi tanítás nem szól erről, inkább pont az
ellenkezője: tagadd meg magad! – értelmezzük ezt helyesen: Vállald fel magad
emberek és Isten előtt, és kezdj el változni. A képmutatás a legutálatosabb
fogalom a bibliában, mégis a legtöbb vallásos emberre jellemző.
Szóval nincs itt
ellentmondás: ahhoz, hogy változni tudjunk, először önmagunk kell legyünk. Egy
álarc mögött élő ember nem tud változni. Mérnöki kifejezéssel élve meg kell
találnunk saját magunk nullpontját, hogy ahhoz viszonyítva tudjuk elkezdeni a
munkát magunkon. A hazugságok nem segítenek abban, hogy a változás valóságos
legyen. Vedd le a maszkod, hogy megláthasd a saját arcod, mert az álarcod
faragása rajtad nem változtat semmit.
A változás pedig
létszükséglet. Erre kaptuk az idő dimenzióját, hogy változzunk. Az egykor
védelmünket szolgáló páncélok ahogy növekszünk, élhetetlenné válnak,
bebörtönöznek csupán. A kis remeterák is vállalja, hogy puha teste védtelen legyen
egy rövid időre, amíg egy kényelmesebb, tágasabb otthont nem talál magának,
máskülönben elpusztulna.
Kifejezetten nem a
fejlődés, hanem a változás kifejezést szeretném itt használni. Például a
lázadás nem mindig pozitív irányú, de szükséges. Kamaszkor nélkül nincs
felnőtté válás. Dackorszak nélkül nem fejlődne ki az önálló akaratunk. Nem
tudunk mindig helyesen cselekedni, néha meg kell tapasztalnunk élethelyzeteket
ahhoz, hogy kinyíljon a szemünk. Mégis mi fog megtartani bennünket alapvető
küldetésünkben, hogy emberré váljunk: az, ha önmagunk maradunk, felvállaljuk
azt, akik vagyunk. Lerázzuk a port a lábunkról, és továbbmegyünk, de álarc
nélkül. Ez önmagában is hasznos, de nyilván sok más pozitív dolgot is be fog
vonzani, ami már hosszabb távon látványos előrelépés az életben.
Érezzük ugye,
amikor még friss a kísértés? Később már nehezebben, miután hozzászoktunk. A
főnököd imád panaszkodni. Tőled is elvárná, hogy ugyanazt tedd, de te
alapvetően egy pozitív ember vagy, nem szeretsz panaszkodni. Ezért a főnök
téged nem értékel. Maradj önmagad, hamarosan nem lesz már főnököd!
A kollégák szeretik
kikezdeni azt, aki rendelkezik némi szociális érzékenységgel? Nem baj, legyél
büszke rá, az érzékenység olyan luxus, amit ők nem engedhetnek meg maguknak.
Nem érdekelnek a
felületes dolgok, szeretsz értelmes témákról beszélgetni az ebédlő asztalnál.
Nem baj, maradj értelmes.
Van hited, amit
mások butaságnak tartanak? Valójában csak nem sikerült meglátniuk pár
összefüggést. De te azért csak kutass tovább, és érd el a céljaidat!
Mindenki nagyon
komolyan veszi magát körülötted, de te erre képtelen vagy? Nem baj, te túléled
majd őket. Legalább is te élsz, ők nem.
Írta: Nagy Szabolcs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése