Gondterhelten az ágyamba zuhantam. Hosszú volt a nap. Minden nap hosszú és szar. Bekapcsoltam a tévét, ám ugyanaz a sablon szöveg szólt a dobozból. Politika így, politika úgy. Felmenetem az internetre, ám ott is csak a szartömeg zúdult rám. Még éreztem a vacsorám ízét a számban, ugyanazt a kibaszott vacsorát, amit majdnem minden nap eszem. Kenyeret. Az ágyban feküdtem, ám nem nyomott el az álom. Nem tudott elnyomni, mert járt az agyam. Folyton. "Mit kezdjek magammal?" Nem vagyok a szokások rabja, sőt én ezen változtatni akarok, de nem tudok. Bassza meg, hogy nem tudok. MIÉRT NEM? Jó kérdés, én sem tudom, pedig én szeretnék. Hallom a főnök hangját a fülemben. "Te sem vagy jobb mint a többi, soha sem viszed semmire...". Hallom a családom hangját és mindennap ugyanaz a duma. Mindennap szar folyik a csapból. Hallom, hallom és még mindig hallom. Lehunyom a szemem. Magam előtt látok egy szigetet. Egy gyönyörű kis szigetet fákkal, állatokkal és egy kis házzal és ezt a paradicsomot körben homok övezi, melyet egy hatalmas óceán nyaldos.
Itt vagyok. Érzem a sós illatot, érzem a szabadságot. Egyedül vagyok, változást értem el. Egy hatalmas változást. Lefekszem a földre és csak az eget kémlelem. Egy sirály száll le mellém és hagyja hogy megsimogassam. Besötétedik. A házba lépek. Egy tenger gyümölcseivel megterített asztal vár, egy kókusz koktéllal. Elfogyasztottam az ételt és az ágyba süppedtem. Álomba szenderültem. Nem akarok felkelni. Nem akarok visszatérni a valóságba. Nem akarok elmenni...
Írta: Varjas Benjámin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése