Egy fesztivál

Egy amatőr színjátszó életében az év fénypontjai szoktak lenni a különböző amatőr színházi fesztiválok.
Ilyen esemény során előadni egy futó darabot teljesen más élmény, mint amikor ezt hazai pályán, a városunk közönsége előtt tesszük. Szakmabeli profik, szakértők, távoli határon innen és határon túli városok színkörei előtt bemutatni, hogy mit gondolunk mi a színházról, felér egy premier előtti izgalommal is. Dícsérő szavak ugyanolyan jól esnek, mint az építő kritikák, kreatív gondolatok, melyeket később akár még meg is fogadunk, ha a magunkénak érezzük.
Ugyanígy teszünk mi is, miután a sűrűn egymás után pakolt előadásokat megtekintettük, és örömmel adunk visszajelzést más társulatoknak, és hallgatjuk meg a zsűri őket célkeresztbe vevő véleményét és védjük meg őket, ha úgy érezzük, igazságtalan kritikát kaptak.

Az előadásokon és a színházon túl azonban van egy még nagyobb és még erősebb szellem, mely körbelengi ezeket a rendezvényeket: az együvé tartozás élménye. Vannak barátaink, akikkel évente egyszer-kétszer, egy-egy fesztivál alkalmával találkozunk, és mégis úgy vagyunk képesek beszélgetni, mintha csak egy hete találkoztunk volna utoljára. Vannak új arcok, új társulatok, akikkel talán először találkozunk, mégis a megszólítást követő egy-két perc múltán már úgy beszélgetünk a közös érdeklődés, az egy ritmusra dobbanó szív hatására, mintha ez a legtermészetesebb és legáltalánosabb dolog lenne. Hogy „idegenek” olyan intim intenzitással kommunikálnak valami számukra nagyon lényegesről és fontosról, amelyről évtizedek óta ismert barátokkal, sőt akár családtagokkal sem lennének képesek.

És vagyunk mi, a színházi család, a Prospero Színkör, ahol kis közösségünk napokra zárja össze magát egymással, ahol együtt alszunk, együtt ébredünk, együtt eszünk, együt iszunk, együtt játszunk és együtt váltjuk meg a világot, bástyánk még masszívabbá, még erősebbé szilárdul.

Ugyanakkor nem lehet minden fesztivál az „eddigi legjobb fesztivál”. Az idei, vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon talán az élményekből kicsit kevesebb jutott. A közösségi programok ezúttal megritkultak, az előadások száma lényegesen kevesebb volt az előző évekhez képest, és talán a mindig szigorú időbeosztás és szabályok mentén szerveződő szakmai figyelem is kicsit széttöredezett, a nagy meleg, a párás időt hozó zivatarok, a két fellépés okozta fáradtság talán a mi energiánkra is rányomta bélyegét, de mindez csak arra ösztönzött minket, hogy még erősebbre húzzuk a színházi kötelékeket, még masszívabbra építsük a Prospero bástyáját.

Vasvár jövőre is visszavár, mi pedig a színházi ritmusra dobogó szívvel jönni fogunk.

 - Czeller Péter