Az előző
blogbejegyzésemben a gondolatról írtam. Arról, ami életet ad annak a
haszontalan, felesleges, mégis oly csodálatos valaminek, amit nemes
egyszerűséggel művészetnek szokás nevezni. Hozzám nagyon közel áll mindennemű
művészet, de kiváltképp a zene, a színészet és a költészet mozgatja meg a
fantáziámat.
A május óta futó
„Körtevirágok” című darabunk oly sokat jelent (és sokat adott) mindannyiunknak.
Nekem főként azt, hogy megismerkedhettem egy olyan világnézettel, amely
teljesen eltér attól, amiben szocializálódtam; leegyszerűsítve: a keleti,
szemlélődő típusú szemléletmódot.
Ebben hatalmas
szerepe volt (és van) a színkör vezetőjének, Micskó Zoltánnak, aki nem csak
kiváló rendező és jó érzékű művész, de mellette atyai szeretettel gondoskodik
rólunk. Csak egy egyszerű példa: a próbafolyamat elején beültünk a színpadra,
ahogy mondani szoktuk, amorf körbe. Zoli, mivel tudta, hogy nem mindenki
ismerős a haiku fogalmával és a hozzá társuló képzetekkel, formai szabályokkal
(és ami talán a legfontosabb, érzetekkel), ezért elkezdte nekünk elmagyarázni,
hogy mi is ez a haiku. És ez az egyszerű magyarázás elég volt, hogy ott, a
színpadon ülve megírjam életem első haikuját. Ráadásul azt a haikut még
használjuk is az előadás során. És hála Zolinak, azóta teljesen bele tudok
merülni a világba. Tudok megfigyelni, ahelyett, hogy folyton késztetést éreznék
arra, hogy tegyek valamit, amit később akár megbánhatnék. (Ja, és ez csak egy
példa volt…)
Azóta már egy
teljes jegyzetfüzetem tele van haikukkal…
Majd nemrég
megszületett ez a vers, amelyben, amint a novemberi bejegyzésemben írtam,
megpróbáltam ötvözni a formát, a zenét és a költészetet. Ezt szeretném most itt,
az új évtized küszöbén megosztani veletek, fogadjátok szeretettel, illetve
bátran jöhetnek visszajelzések is.
Tó
Japánban
Hallgatok
és nézek
Mint
az ős-szamuráj
Lepergő
levélnek
Csöndjén
ki orgonál
Hold
fénye átrebben
Ablakán
titokban
Megérint,
felröppen
Elmerül
dalomban
Engem
néz, nem szólal
És
mégis megértem
Holdfényű
hajóval
Játszik
a szemében
Kardjának
pengéje
Jéghideg
s fellángol
Ezredév
meséje
Fémszikrán
ott táncol
Suttogó
hegyháton
Áll
sok száz, vén fenyő
Holdfényű
varázson
Álmokat
kergető
Őszi
szél csendesen
Betakar,
dúdolgat
Pendül
a samiszen
S
szeretőn símogat
*
S
szeretőn símogat
Pendül
a samiszen
Betakar,
dúdolgat
Őszi
szél csendesen
Álmokat
kergető
Holdfényű
varázson
Áll
sok száz, vén fenyő
Suttogó
hegyháton
Fémszikrán
ott táncol
Ezredév
meséje
Jéghideg
s fellángol
Kardjának
pengéje
Játszik
a szemében
Holdfényű
hajóval
És
mégis megértem
Engem
néz, nem szólal
Elmerül
dalomban
Megérint,
felröppen
Ablakán
titokban
Hold
fénye átrebben
Csöndjén
ki orgonál
Lepergő
levélnek
Mint
az ős-szamuráj
Hallgatok
és nézek
(Vers kelt: 2019. október
09.)
Írta: Alföldi Áron
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése