Pánik - Csenki Réka novellája

Este összeírta a bevásárló listát, ne reggel teljen ezzel az idő. Gyerekeit és az unokákat várta haza, sok szájat kell megetetni. Zsoltika az egyetemről jön haza, kiköltöztették a vírus miatt. Ágika meg hozza a családját, itt is maradnak nála egy időre mert hómoffiszból fognak dolgozni. Ha másra nem, legalább arra jó ez a vírus, hogy hosszabb időre láthatja a gyerekeit meg az unokákat. Ő nem aggódott, kis város, ide nem jön senki. Mindenki csak menne, de hát nincs miből.  A nagy házat fenn kellett tartni, eladni nem akarta, nem venné meg senki. Bár a gyerekei folyton mondogatják neki, mióta meghalt az apjuk, úgy gondoják, neki egyedül túl nagy. Most legalább meglátják, milyen jó, hogy nem adta el, és költözött kisebbe, mondjuk panelba. Legalább van hova hazamenni. Talán szállodába mennének?

Kikászálódott az ágyból, már nem volt fiatal, gyors mosakodás és reggeli után fogta a kiskocsiját – ennyi holmit csak nem hoz haza szatyorban – és elindult.

A piacon kezdett: zöldségek, gyümölcsök, tojás, kenyér, sajt, kolbász, csülök. A szupermarketbe is bement, csülkös bablevest meg rétest akart sütni az unokáknak, egyenek valami normális ételt is. Olyan kis soványak. A lánya meg a férje vegák, Isten tudja mit adnak azoknak a kisgyerekeknek. Majd ő rendesen megeteti őket, míg itt lesznek. Jó is, hogy hosszabb időre jönnek. Meg a friss vidéki levegő!

A szupermarketben már az ajtóban tolongás volt. A bevásárló kocsikkal tülekedtek az ajtóban, mindenki egyszerre akart bemenni. A szokásosnál idegesebb népek, mással nem tördődve tolták neki a kocsikat a veséknek, lábaknak. Akaratlanul is átragadt rá a feszültség, nehezen haladt a kiskocsival meg a bevásárló kocsival együtt. Ágika elküldte neki meszendzseren, hogy miket hozzon nekik, nem okozhat csalódást. Ilyen tolongáskor tudta mit kell tennie. Kerülte a szemkontaktust és valamelyik kocsijával csinálta az utat maga előtt. Nem szabad hezitálni, ha felnyílik egy rés, azonnal cselekedni kell. Úgy tesz, mintha nem venné észre a többiek szándékát az előrehaladásban. A szemét a listán és az árukon tartotta, a többi vásárlóval nem szabad ilyenkor foglalkozni. Elkezdett fájni a dereka, már csak ez hiányzott, pedig senki nem tolta neki a kocsit. A titok, hogy elég gyorsan kell mozogni, még ha ő maga lassú is volt, a kocsira nehezedve kiválóan lehetett előre haladni a legnagyobb tömegben is. Az út közepén kell tartani a kocsit, nem szabad lehúzódni, mert akkor elveszíti az előnyt, minden pillanatban résen kell lenni, hátha adódik egy váratlan nyílás, amire le lehet csapni. Keresztbe állította a kocsiját a zöldséges részlegen, nem nézett senkire, és elkezdte összegyűjteni, amiket a piacon nem kapott meg. Borzasztó ideges volt mindenki, volt, akik maszkot is viseltek. Ezt túlzó óvatoskodásnak tarotta. Folyamatosan haladt előre, mintha ő maga diktálta volna a tempót a hömpölygő tömegnek, olyan volt, mint a tenger istene, puszta karlendítésével óriási hullamokat keltve a tajtékzó tengeren. A felvágottaknál már csak lassított, úgy kapkodta le a csiremell felvágottat, a hűtőládára szinte rávetődött az utolsó kettő zöldségfasírtért a lányának és a darált sertéshúsért az unokáinak. A száraztésztáknál driftelve állt meg a spagettitészta előtt – Bercike kedvence. Mire a lisztekhez és a cukrokhoz ért, a kontya is kezdett szétesni, számos tincs külön életet élve repkedett a feje körül, különös glóriát kölcsönözve neki. Ekkor a felismerés megtorpanásra késztette, kiesett a ritmusból, a tömeg, őt hátrahagyva haladt tovább, mint a folyóban a sziklát köbeölelő víz tajtékja. Ő azonban tartotta magát. Rétest kell sütni. Rétesliszt, finomliszt. A polcokat pásztázta a tekintetével, mindegyikből 2 kilót akart hozni. Bőségesen meg akarta vendégelni őket, kiszabadulnak az éhes fiatalok vidékre. A finomliszt polc üres volt. A réteslisztből egyetlen egy, szakadt csomagolású árválkodott a polcon, egy része kiszóródott a csomag mellé. Kiráncigált egy jobb időket látott szatryrot a táskájából, és belegyömöszölte a lisztet. Tanácstalanul állt a polcnál és azon gondolkodott, most mi tévő legyen. Eközben kiesett a lendületből, elfelejtkezett magáról és tanácstalanul nézett körbe. A vásárlók mind elsuhantak mellette, a pénztárak felé. Egy hátulról jött, ösztönző lökés térítette magához. Egy anyuka tolta a hátsójához a kocsiját, gyereke mellette ordított, eltorzult hangjából nem lehetett beazonosítani, miért.

-        Elnézést – a kétségbeesett anyuka egyáltalán nem tűnt olyannak, akinek elnézésre, sokkal inkább Xanaxra lett volna szüksége.

Eközben fogalma sem volt arról, mit tegyen, betette a sérült és becsomagolt lisztet a kocsijába és a pénztár felé indult. Vásárlás közben nem is figyelte mennyi mindent pakolt a kocsiba, fizetés után gondolkodott el azon, hogyan fogja mindezt hazacipelni. Még jó, hogy mindig van nála tartalék szatyor. Mellette az ordító kisgyerek anyukája már nem is próbálta elhallgattatni a gyerekét, arcából ítélve, változatos káromkodásokból álló mantrát ismételgetett magában, és környezetbarát vászontáskákba pakolta a vásárolt árukat. Eközben ő előszedte a szatyrait és módszeresen, egy tetrisz világbajnokot megszégyenítő módon kezdte elpakolni a saját holmiját. A végére a szakadt csomagolású rétesliszt maradt egyedül a kocsiban, a régi, átlátszó kis szatyorban. Már sehova nem fért be, így külön fogta hozzá a másik szatyor fogantyújához. Igazi akrobata mutatvány volt, ahogy elhagyta a boltot, egy kézzel a bevásárló kocsit tolva maga előtt, vállán a retiküljével, másik kezében a két szatyorrral és a gurulós táskájával.

Kilépett az üzletből és akkor szembesült vele, hogy a frizurája is megsínylette a bevásárló körutat. Hazafelé azon fohászkodott, csak ne találkozzon ismerőssel, de tudta, a szomszéd Mariska is ilyentájt tér haza a hétvégi bevásárlásból. A tavaszi szél hirtelen feltámadt, körbeölelte dombtetőre kaptató alakját – többedik alkalommal átkozta egykori önmagát, hogy dombon lévő házat vettek annak idején az urával – mikor elszakadt a sokat próbált szatyor füle, kiszabadítva a réteslisztet, ami a szürke betonon egyre nagyobb halomban terült szét. A délelőtti napsütésben körbetáncoltatta a szél a lisztszemcséket, és Mariska a domb aljából meglátta szomszédját, aki fehér felhőben, hajának széthullott glóriájában, győzelmi angyalként állt a domb tetején.