Ha
röviden akarom megfejteni a fenti kérdést, akkor a válasz egyszerűen annyi,
hogy mindenhonnan.
Mióta
elkezdtem, úgymond „irodalmi szárnyaimat bontogatni” (gondolok ezalatt a
versírásra, valamint reflexiók és blogbejegyzések írására), sokszor azt vettem
észre, hogy ha alkotni akarok, sose tudnak működni az érzelemre építkező
elképzelések.
Csak
egy egyszerű példa erre: késő februári este volt, épp leszállok a buszról és
hazafelé sétálok, s közben élvezem a számomra jól ismert barátom, a falusi
csend anekdotáit. És nézelődöm. Az ég felhős, s bár még február van, tiszta,
hűvös, de a tavasz közeledtét sugalló szél fúj. Megállok és felnézek a Holdra,
ami épp növő sarlóját mutatja, de csak tompán, mert a fátyolfelhőzet nem elég
arra, hogy teljesen elrejtse.
Itt
ragad meg az a valami, amit érzésnek, vagy esetleg érzelemnek szokás nevezni.
Mint ahogy a sínen békésen, de kérlelhetetlen pontossággal kattognak az éjféli
expressz kerekei, úgy szaladgálnak a fejemben a gondolatok. Hogy miken? Olyan
hasonlatokon, mint amiket most is összehordtam. Képeken, álmokon, lappangó
ösztönökön, amik több évezrede ott lapulnak a genetikai állományunkban, mégis
mindenki újnak és senki más által meg nem tapasztalhatónak hiszi. Belegondolok
abba, hogy mióta ember az ember, hányan néztek még így a Holdra, hányan vártak
tőle választ, vagy csak csodálták hideg fényét a csendes éjszakában. Hányan
néztek rá vádaskodva az őket ért rosszért és hány szerelmes csók csattanhatott
el a jelenlétében…
…vagy
lehet, hogy csak holdkóros vagyok!
Úgy
döntök, írok erről egy verset. Hazaérek… és semmi. Abszolút semmi. Nem találok
megfelelő formát (a szabadverset meg nem szeretem), se szavakat, amik
alkalmasak lennének leírni azt, amit érzek.
És
amint mondtam nálam ez egy egyszerű példa!
Viszont,
ha csak egy pici, apró ötlet (vagy inkább csak érzet) előugrik a semmiből,
elképesztően szép alkotások tudnak születni. Épp akkor, amikor a legkevésbé
számítasz rá.
És
ez nem csupán az írásra vonatkozik, hanem az előadóművészetre is, amint erre a Körtevirágok
kapcsán rájöttem.
Sokan
nem hisznek az ihletben. Azt mondják, hogy ez csak a lusta művész kifogása. Én
részben egyetértek, hiszen, ha nagyon akarja az ember, akkor biztosan tud jót
alkotni, szinte bármikor. Egyvalamit azonban sikerült magamban leszögezni: nem
kell az ihlet, de sokat segít, ha van.
Úgyhogy
addig, amíg nem jön valami véletlenszerűség szülte ihlethullám, csak várom,
hogy nyíljanak a Körtevirágok
Krisztus
nirvánája
Harang zengését
hallgatva hangolom
a
csendet magamra.
Írta: Alföldi Áron
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése