Bob egykedvűen takarította az üres, néma folyosót. Bemártotta a rongyot a
vödörbe, melyben zavaros, átláthatatlan folyadék kavargott, aztán csak súrolta
a padlót rendíthetetlen unalommal. Minden este pont ugyanazt a hat folyosót
kellett felmosnia. Miután végzett a hatodikkal, elzárta a munkaeszközeit a
raktárba és elindult volna hazafelé, de megpillantotta az egyik ablakon
keresztül, hogy az igazgató folyosóján, amely a leghosszabb és legunalmasabb
folyosó volt mind közül, ég a villany. Léptei visszhagjától kísérve Bob
elcammogott a fény forrásáig és gondosan megvizsgálta, hogy van-e ott valaki.
Senki. Nyílván valamelyik figyelmetlen aktatologató hagyta égve... vagy talán
maga az igazgató. Nem tulajdonítva neki jelentőséget, Bob megvonta a vállát és
lekapcsolta a fényt.
Mikor kilépett a főbejáraton a sötét éjszakába az első különös dolog, ami
felkeltette a figyelmét, hogy a villanyrendőr piros, sárga és zöld jelzése
egyszerre világít. Aztán észrevette, hogy az út szemközti oldalán lévő
tűzcsapból ömlik a víz. Az autók riasztói bekapcsoltak és éles sikollyal
vijjogtak az éjszakába, a sorompók le-fel jártak, az öreg hölgy nekiment a
biciklijével a fának, a kisfiú bezuhant a folyóba, a 7-es villamos hullámozni
kezdett, egy vonat repült el a feje felett és madarak potyogtak az égből.
Aztán hirtelen megjavult a villanyrendőr, nem folyt több víz a tűzcsapból, az
öreghölgy szabályosan áttolta a kerékpárját a zebrán, majd továbbhajtott, a
kisfiú kimászott a folyóból, a 7-es villamos mereven haladt tovább, a vonat
újra a pláyáján volt, a madarak felröppentek az aszfaltról... és a nagy
irodaház igazgatójának a folyosóján újra égett a villany. Az egyik iroda
ablakán maga a direktor hajolt ki és egyenesen Bob-ot figyelte: -
Bob, jöjjön csak fel az irodámba!
Bob kötelességtudóan visszament az épületbe és felment a folyosóra. Az
igazgató a villanykapcsoló mellett állt és olyan szelíden nézte, mintha csak a
gyermeke lenne. Amikor meghallotta a takarító lépteit, vonása megkeményedtek.
- Maga nyomta meg a kapcsolót, Bob ?
Bob furcsán érezte magát, hogy az igazgató nem is néz rá, miközben hozzá
beszél, ezért kis késéssel válaszolt.
- Igen uram, leoltottam a folyosón a villanyt, mert senki nem volt ott.
- Na, mármost Bob... látta bárhová is felírva, hogy „kérem nyomja meg a
kapcsolót”?
- Én nem....
- Kapott utasítást vagy felhatalmazást arra, hogy nyomja meg a kapcsolót?
- Nem uram, de...
- Miért nyomta meg a kapcsolót?
- Uram, égett a villany, én nem láttam, hogy ön még itt....
- És ha égett a villany, akkor miért nem kapcsolta le?
- Én lekapcsoltam uram.
- Értem Bob, de miért nyomta meg a kapcsolót?
- Nem értem uram....
- Miért nyomta meg a kapcsolót, Bob? Ez egy egyszerű kérdés csupán.
- Uram... égett a villany, és mivel úgy láttam, nincs már itt senki rajtam
kívül, lekapcsoltam a fényt. Ezért nyomtam meg a kapcsolót.
Az igazgató felsóhajtott, majd most először elfordult a kapcsolótól és
egyenesen Bob-ra nézett.
- Én tudom Bob, hogy a munkájához nincs szükség bölcsész diplomára, de
annyit még a takarító személyzettől is elvárnék, hogy válaszoljon egy egyszerű
kérdésre.
- De uram, épp most válaszoltam rá... lekapcsoltam a fényt.
- De miért nyomta meg a kapcsolót, ha csak „a fényt akarta lekapcsolni”?
- Mégis hogy máshogy kapcsoltam volna le a fényt, uram?
- Én tudom Bob, hogy a munkájához nincs szükség bölcsész diplomára, de
annyit még a takarító személyzettől is elvárnék, hogy tudja, hogyan kell
lekapcsolni a fényt.
- De uram, a kapcsoló...
- Hagyja már ezt a kapcsolót! Ezt a kapcsolót magának soha nem lett volna
szabad megnyomnia.
- De uram, ez a kapcsoló kapcsolja le a fényt...
- És ezért nyomta meg?
- De uram, ezt mondom, hogy le akartam kapcsolni a fényt, és mivel senkit
nem láttam...
- Hányszor fogja még ezt nekem elmondani, Bob?
- Akkor uram,...
- Azt hiszi, hülye vagyok? Hogy nem értettem meg elsőre sem?
- Bocsánat uram, de akkor legalább érti, hogy...?
- Azt hiszi, hülye vagyok?
- Uram, erről szó sincs...
- Akkor miről van szó?
- Én csak le akartam kapcsolni a fényt... nem akartam ezzel semmi rosszat.
Nem tudtam, hogy nem szabad a fényt lekapcsolni...
- Hagyja már azt a fényt! Az nem fontos! Maga felnőtt ember létére
megnyomta a kapcsolót. Ez nem fér a fejembe. Maga nem normális!
- De uram én nem tudtam...
- Nem ez az első eset, amikor valaki megnyomta a kapcsolót, és különös
módon akkor is ön takarított a folyosókon.
- De uram, persze, hogy én takarítottam, hiszen én vagyok az egyetlen
takarító. Uram én mindig megnyomtam a kapcsolót, amikor...
- Na látja, Bob! És eddig nem szóltam érte! Nem mondhatja, hogy nem vagyok
elnéző!
- Uram, én semmi rosszat nem akartam...
- Bob, én elhiszem. De ha én most önt nem rúgom ki, akkor mit üzenek ezzel
a többi alkalmazottnak? Hogy mindenki szabadon kapcsolgassa a kapcsolót? Eddig
elnéző voltam, de maga szándékosan megnyomta a kapcsolót.
- Persze, hogy szándékosan uram, hiszen...
- Na látja! Szándékos volt!
- ...hiszen nem láttam már senkit a folyosón és nem akartam égve hagyni...
- Már megint hülyének néz?
- Uram, elnézést, de lehet, hogy ön nem érti...
- Huszonöt éve vagyok igazgató, három diplomával rendelkezem, de ön
takarítóként úgy érzi, nem tudom felfogni, amit mondani akar?
- Ezt próbálom elmagyarázni...
- Tudja mit, Bob? Ha ennyire okosnak érzi magát, akkor csak tessék! Mutassa
meg mennyivel jobb igazgató lenne ön!
- Én sajnálom...
- Itt a lehetőség Bob, reggel találkozunk és meglátjuk mire jutott.
- De uram...
Az igazgató a fejébe nyomta a kalapját, majd mielőtt elindult volna
megtorpant. A kapcsolóra nézett, majd Bobra. Gúnyos mosoly húzódott végig az
ábrázatán, majd megynomta a kapcsolót és diadalittassan otthagyta Bobot a sötét
folyosón. Mielőtt Bob elvesztette volna az eszméletét, még látta a szeme
sarkából, az ablakon át, ahogy egy új típusú bombardier mozdony suhan keresztül
az éjszakai égbolton.
Czeller Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése